Elektromotor nélkül érkezik a Ferrari új 296 Challenge Stradaléja, és gyorsabb kört fut az erősebb hibridnél
A Ferrari bemutatta a 296 Challenge Stradalét, szembemenve a modern szupersportautók fejlesztésének megszokott irányával. Az olasz gyártó a nagyobb teljesítmény hajszolása helyett elhagyta a hibrid rendszert, 140 kilogrammot faragott a tömegből, és alaposan átdolgozta az aerodinamikát. Az eredmény egy 670 lóerős, közúti használatra is engedélyezett sportautó, amely a Ferrari saját fioranói pályáján a jóval erősebb, hibrid 296 Specialénél is gyorsabb körre képes.
Kisebb teljesítmény, nagyobb kanyarsebesség
A Ferrari a barcelonai Finali Mondiali rendezvényen mutatta be az új 296 Challenge Stradalét, a 296 Challenge Evo versenyautóval együtt. A két modellt párhuzamosan fejlesztették, és több műszaki megoldásuk is közös. A legfontosabb különbség, hogy a Challenge Stradale közúti használatra is engedélyezett, míg a Challenge Evo a Ferrari márkakupájához készült.
Az új közúti modell legjellegzetesebb eleme a hajtáslánca.
Míg az alap Ferrari 296 GTB 3,0 literes V6-os benzinmotorját villanymotor egészíti ki, így rendszerteljesítménye 830 lóerő, a Challenge Stradalét kizárólag a belső égésű motor hajtja.
A 120 fokos hengerszögű, két turbófeltöltős V6-os 670 lóerőt (493 kW) és 740 Nm nyomatékot ad le. Legnagyobb teljesítményét 8000-es percenkénti fordulatszámon éri el.
Az erőt nyolcfokozatú, duplakuplungos automata sebességváltó továbbítja a hátsó kerekekhez.
A hibrid rendszer elhagyásával 160 lóerő veszett el, viszont a Ferrari megszabadulhatott a villanymotortól, az akkumulátorcsomagtól és a kapcsolódó részegységektől.
Ez más módosításokkal együtt 1330 kilogrammra csökkentette az autó üres tömegét, ami 140 kilogrammal kevesebb az alap 296 GTB értékénél.
A Ferrari célja tehát nem a teljesítmény maximalizálása, hanem a vezethetőség javítása, valamint a gumiabroncsok és a fékek terhelésének csökkentése.
A hatalmas hátsó szárny nem puszta látványelem
A 296 Challenge Stradale legfeltűnőbb részlete a nagyméretű, rögzített hátsó szárny, amely inkább egy versenyautóhoz illene, mint egy hagyományos közúti modellhez.
Az áttervezett orr-rész, a nagyobb első légterelő, a kiegészítő légterelő elemek, az új hátsó diffúzor és a teljesen burkolt padlólemez mind ugyanazt a célt szolgálja.
A Ferrari szerint az aerodinamikai csomag 250 km/h-nál akár 617 kilogrammnyi leszorítóerőt termel, ami 72 százalékkal több az alap 296 GTB azonos sebességnél mért értékénél.
Ez a leszorítóerő nagy sebességnél erősebben az úthoz nyomja a gumiabroncsokat, és javítja a stabilitást a gyors kanyarokban.
A nagy leszorítóerőnek azonban ára van. A kiterjedt aerodinamikai kiegészítők általában a légellenállást is növelik, ezért a hosszú egyenesekben a Challenge Stradale nem feltétlenül olyan gyors, mint az erősebb hibrid modellek.
A Ferrari az abszolút végsebesség helyett a versenypályák kanyargós szakaszait helyezte előtérbe.
A gyártó adatai szerint a 0–100 km/h-s gyorsulás 2,8 másodpercet, a 0–200 km/h-s sprint 7,9 másodpercet vesz igénybe. A végsebesség meghaladja a 300 km/h-t.
Az érdekesebb adat a Ferrari fioranói tesztpályájáról érkezik: a vállalat szerint a Challenge Stradale 1 perc 18,5 másodperc alatt teljesít egy kört.
Ez fél másodperccel jobb a 880 lóerős 296 Speciale idejénél.
A Ferrari 296 Speciale példája mutatja: nem minden a teljesítmény
A Challenge Stradale számára a Ferrari saját 296 Specialéja kínálja a legérdekesebb összehasonlítási alapot.
Mindkettő ugyanannak a modellcsaládnak a menetteljesítményekre kihegyezett változata, műszaki megközelítésük azonban jelentősen eltér.
A 296 Speciale 700 lóerős V6-osához elektromos hajtásrendszer társul. A rendszerteljesítmény 880 lóerő (648 kW).
A Speciale száraz tömege 1410 kilogramm, szemben a Challenge Stradale 1330 kilogrammjával. A száraz tömeg egyik esetben sem azonos a menetkész autó saját tömegével.
A Ferrari szerint mindkét autó 2,8 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra.
Nagyobb sebességnél azonban érvényesül a Speciale teljesítményelőnye. A 200 km/h-t hét másodperc alatt éri el, míg a Challenge Stradalénak ehhez 7,9 másodperc kell.
Fioranóban a könnyebb, nagyobb leszorítóerőt termelő Challenge Stradale kerül előnybe.
A különbség jól mutatja, miért nem alkalmas önmagában a teljesítmény egy sportautó valódi képességeinek megítélésére. Egy gyors versenypályán a motorteljesítmény mellett a fékhatás, a futómű viselkedése, a gumiabroncsok tapadása és a kanyarsebesség is számít.
A fioranói eredmény ugyanakkor nem érvényes automatikusan minden pályára. A hosszabb egyenesekkel rendelkező Monzában az erősebb Speciale lehet gyorsabb.
A Porsche 911 GT3 RS más utat követ
A Ferrari saját kínálatán kívül a Porsche 911 GT3 RS a 296 Challenge Stradale egyik legkézenfekvőbb ellenfele.
Mindkettő közúti használatra is engedélyezett sportautó, amelynek fejlesztése során szokatlanul nagy hangsúlyt kapott a pályahasználat és az aerodinamika.
A Porsche azonban másként oldja meg ugyanazt a feladatot.
A 911 GT3 RS-ben 4,0 literes, hathengeres szívó boxermotor dolgozik, 525 lóerős (386 kW) teljesítménnyel.
A Ferrari előnye így 145 lóerő, a Porsche viszont magas fordulatszámra képes, turbófeltöltés nélküli motorral válaszol.
A 911 GT3 RS 3,2 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, végsebessége 296 km/h. A Ferrari megfelelő adatai 2,8 másodperc, illetve több mint 300 km/h.
A Porsche az aerodinamikára is jelentős fejlesztőmunkát fordított. Aktív aerodinamikai elemei 285 km/h-nál akár 860 kilogrammnyi leszorítóerőt termelnek.
Ez nem hasonlítható össze közvetlenül a Ferrari 250 km/h-nál elért 617 kilogrammos értékével, mert az aerodinamikai leszorítóerő erősen függ a sebességtől. A Porsche emellett állítható szárnyelemeket és légellenállás-csökkentő rendszert (DRS) is használ.
A vásárlók számára a fő különbséget a két autó vezetési karaktere jelenti. A Ferrari középmotoros felépítést és turbómotorjának nagyobb nyomatékát kínálja, a Porsche pedig farmotoros elrendezést és a szívómotor karakterét.
Hogy melyik a jobb a versenypályán, az a pályától, a gumiabroncsoktól és a körülményektől függ. Pusztán a műszaki adatok alapján nem lehet egyértelmű győztest hirdetni.
Az utastérből minden nélkülözhető elemet száműztek
A Ferrari tömegcsökkentési törekvései nem állnak meg a hajtásláncnál.
A Challenge Stradale utasterében széles körben alkalmaznak szénszálas műanyagot és könnyebb burkolóanyagokat. A szénszálas ajtókárpitokról hiányoznak a hagyományos kartámaszok és tárolórekeszek.
A padlóburkolatból és a hangszigetelésből is kevesebb maradt.
A Ferrari szerint az opcionális, csővázas, szénszálas sportülések nagyjából negyedével könnyebbek a hagyományos sportüléseknél.
Ezek a változtatások nem csupán a tömegcsökkentést szolgálják. A Ferrari azt szeretné, hogy a vezető közvetlenebbül érzékelje a motor működését, a futómű mozgását és az útfelület változásait.
A mindennapi használatban ez valószínűleg nagyobb zajt és kisebb kényelmet jelent, bár az autó tényleges vezetési élményének megítéléséhez független közúti tesztekre lesz szükség.
A futóművet is alaposan áthangolták. A Ferrari merevebb rugókat, módosított futómű-geometriát és egyedi hangolású adaptív lengéscsillapítókat alkalmaz.
A választható gumiabroncsok között a modellhez igazított Pirelli P Zero R és P Zero Trofeo RS is szerepel.
A lassításról elöl 398, hátul 380 milliméter átmérőjű karbonkerámia féktárcsák gondoskodnak.
Az autó továbbfejlesztett ABS Evo fékrendszert és frissített elektronikus vezetéstámogató rendszereket is kapott, elsősorban a gyors pályahasználathoz hangolva.
A versenyváltozat további 30 lóerőt kap
A közúti autóval együtt bemutatott Ferrari 296 Challenge Evo a Ferrari Challenge sorozat 2027-es idényére készült.
2992 köbcentiméteres V6-os motorja 700 lóerőt és 740 Nm nyomatékot ad le.
A versenyautó hétfokozatú, duplakuplungos sebességváltót használ, míg a közúti modell nyolc fokozatot kapott.
A 296 Challenge Evo száraz tömege szintén 1330 kilogramm.
Az új versenyautó fejlesztésénél a Ferrari egyik kiemelt célja az aerodinamika javítása volt.
A maximális leszorítóerő 12 százalékkal nőtt a kifutó 296 Challenge-hez képest, ami 250 km/h-nál körülbelül 100 kilogrammnyi többlet-leszorítóerőt jelent.
A versenyautó aerodinamikája a pályához is igazítható. A nagy leszorítóerejű beállítás a kanyargósabb pályákhoz illik, míg a kisebb légellenállású konfiguráció a gyorsabb pályákon előnyösebb.
A Ferrari szerint a 296 Challenge Evo 0,8 másodperccel gyorsabb kört fut Mugellóban az előző versenyváltozatnál.
A Ferrari egy 23 évvel ezelőtti nevet éleszt újjá
A Challenge Stradale név nem új a Ferrarinál.
A gyártó 2003-ban mutatta be a Ferrari 360 Modenára épülő 360 Challenge Stradalét, amely több versenytechnikai megoldást hozott el a közútra.
A menetteljesítmények javulását akkor elsősorban a tömegcsökkentés, a futómű finomítása és az aerodinamika fejlesztése hozta.
Az új 296 Challenge Stradale ugyanezt az elvet alkalmazza modern technológiával.
A Ferrari arról is döntött, hogy az új modellből nem készít szigorúan korlátozott darabszámú gyűjtői autót.
Az exkluzívabb 296 Specialéval ellentétben a Challenge Stradale a Ferrari normál kínálatának része, bár ez nem jelenti azt, hogy könnyű lesz megvásárolni, vagy gyorsan hozzá lehet majd jutni.
Olaszországra vonatkozóan mintegy 291 000 eurós irányadó indulóárat közöltek. Az észtországi árazást és elérhetőséget még nem erősítették meg.
Visszalépés a hibrid rendszer elhagyása?
A Ferrari új modellje megmutatja, hogy nem csak villamosítással lehet javítani egy sportautó menetteljesítményeit.
A hibrid rendszer növelheti az összteljesítményt és javíthatja a gyorsulást, ugyanakkor többlettömeget és nagyobb összetettséget is jelent.
A 296 Challenge Stradale esetében a Ferrari úgy döntött, hogy a tömegcsökkentést elsősorban a vezethetőség javítására használja fel.
Az eredmény egy olyan autó, amely az egyenesekben elmarad az erősebb 296 Specialétól, a Ferrari saját rövid, kanyargós tesztpályáján viszont képes legyőzni azt.
Ez nem jelenti azt, hogy a hibrid technológiában ne maradtak volna lehetőségek a sportautók számára. Az új Ferrari inkább azt mutatja meg, hogy különböző célokhoz különböző műszaki megközelítések illenek.
A 296 Challenge Stradale vásárlói nem a Ferrari 296 legerősebb változatát kapják. Olyan autóhoz jutnak, amelynek fejlesztésekor a kis tömeg, az aerodinamika, valamint a vezető és a gép közötti közvetlen kapcsolat állt a középpontban, és ezek a tulajdonságok fontosabbak voltak a motorteljesítménynél.