Új cink–jód akkumulátor: 2000 töltési ciklus után is megmaradt a kapacitás 94%-a
Brit kutatók olyan vizes elektrolitú cink–jód akkumulátort fejlesztettek ki, amely laboratóriumi vizsgálatok során 2000 töltési-kisütési ciklus után is megőrizte kezdeti kapacitásának 94%-át. Az új megközelítés kulcsa egy elektrolit, amely lehetővé teszi, hogy a jód több energiát tároljon, erősen korrozív, halogéntartalmú keverékek használata nélkül. A technológia idővel a lítiumion-akkumulátorok alternatívájává válhat, különösen a nagyméretű, helyhez kötött energiatároló rendszerekben.
A University College London (UCL) és az Oxfordi Egyetem kutatóinak tanulmánya a Nature folyóiratban jelent meg. Középpontjában nem egy új akkumulátoranyag áll, hanem egy olyan módszer, amellyel a jód hatékonyabban és megbízhatóbban működhet egy vizes elektrolitú akkumulátorban.
Az eredmények ígéretesek, a technológia azonban még a laboratóriumi tesztelés szakaszában jár. A kutatóknak még bizonyítaniuk kell, hogy ugyanez a tartósság és teljesítmény ipari akkumulátorrendszerekben is fenntartható.
Két elektron helyett négy
A cink–jód akkumulátorok a vizes elektrolitú akkumulátorok közé tartoznak: a hagyományos, gyúlékony szerves elektrolit helyett vizet tartalmazó oldatot használnak.
Ez a megközelítés lehetőséget kínál a tűzveszély csökkentésére és viszonylag széles körben hozzáférhető anyagok felhasználására. A cink–jód akkumulátorok fejlesztését azonban eddig a korlátozott energiasűrűség és a jód töltés közbeni instabilitása hátráltatta.
A hagyományos cink–jód akkumulátor reakciójában a jód kételektronos átadásban vehet részt. Az UCL kutatóinak sikerült úgy módosítaniuk a reakciót, hogy a jód négyelektronos átadásban vegyen részt.
Ezzel a jód elméleti fajlagos kapacitása a kétszeresére, grammonként 211 milliamperóráról 422 milliamperórára nő.
Fontos azonban megérteni, hogy ez a jódra mint aktív anyagra vonatkozó elméleti érték. Nem jelenti azt, hogy a teljes akkumulátor energiasűrűsége megduplázódik, hiszen egy kész akkumulátor az elektródák mellett elektrolitot, áramgyűjtőket, szeparátorokat és burkolatot is tartalmaz.
A négyelektronos reakció ugyanakkor lehetővé teszi, hogy azonos mennyiségű jóddal több elektromos töltést tároljanak. Ez fontos lépés a vizes elektrolitú akkumulátorok energiasűrűségének javítása felé.
Maga a víz jelentette a legnagyobb problémát
A vizes elektrolitú cink–jód akkumulátor fejlesztése sajátos ellentmondással jár. A víz segít biztonságosabbá tenni az akkumulátort, ugyanakkor akadályozhatja a nagyobb kapacitás eléréséhez szükséges kémiai reakciókat.
A négyelektronos átadás során a jód erősen reakcióképes formái keletkeznek, amelyek hajlamosak reakcióba lépni a vízzel. Ezek a mellékreakciók csökkentik az akkumulátor hatásfokát, és felgyorsítják a kapacitásvesztést.
A korábbi kísérletekben nagy koncentrációban kloridokat vagy bromidokat tartalmazó elektrolitokkal kezelték a problémát. Ezek segítenek stabilizálni a reakcióképes jódformákat, de korrozívak és drágák lehetnek.
Az UCL kutatói más utat választottak.
Olyan elektrolitot fejlesztettek ki, amelynek összetevői egyszerre több feladatot is ellátnak. Egyes összetevők az elektróda közelében olyan környezetet hoznak létre, amely korlátozza a víz hozzáférését. Mások a jód reakcióképes formáit segítenek stabilizálni, hogy azok ne bomoljanak le nemkívánatos reakciók következtében.
Így a jód négyelektronos reakciója a korábban használt, nagy koncentrációjú, halogenidtartalmú elektrolitok nélkül is hasznosítható.
Az eredmény egy olyan akkumulátor, amely jobban ki tudja használni a jód energiatárolási lehetőségeit.
2000 töltési ciklus után is megmaradt a kapacitás 94%-a
Az új elektrolit tartósságát ismételt töltési és kisütési vizsgálatokkal értékelték.
Az aktív anyag egy grammjára vetített 1 amperes áramerősség mellett a cink–jód akkumulátorok 1000 ciklus után is megőrizték kezdeti kapacitásuk 96%-át.
Egy második vizsgálatban, grammonként 2 amperes áramerősség mellett, 2000 ciklus után a kapacitás 94%-a maradt meg.
Laboratóriumi körülmények között ezek kiemelkedő eredmények, különösen annak fényében, hogy a kutatók a nagyobb kapacitást egy összetettebb, négyelektronos reakcióval érték el.
A két eredmény azonban nem teljesen azonos körülmények között született. Ezért nem tekinthetők egyetlen akkumulátoron egymás után végzett öregedési méréseknek.
A kutatók kis gombcellákban és nagyobb tasakos cellákban is tesztelték a megközelítést. Ezzel igazolták, hogy az elektrolit nem csupán egyetlen laboratóriumi cellakialakításban hatékony.
A különböző cellatípusokban végzett sikeres tesztek ugyanakkor még nem jelentenek kész ipari akkumulátort.
Hogyan viszonyul az új megközelítés más cinkakkumulátorokhoz?
Több kutatócsoport is fejleszt cink–jód akkumulátorokat, és nem az UCL eredménye az egyetlen példa arra, hogy ez az akkumulátorkémia hosszú élettartamot tehet lehetővé.
Kínai kutatók egy 2026 szeptemberében megjelent tanulmányban más megközelítést alkalmaztak: az elektródák közötti mellékreakciók csökkentésére összpontosítottak. Abban a vizsgálatban egy cink–jód akkumulátor grammonként 5 amperes áramerősség mellett akár 50 000 töltési ciklust is elért.
Egy másik, az Advanced Materials folyóiratban megjelent tanulmányban a jód négyelektronos reakciójára épülő akkumulátor grammonként 5 amperes áramerősség mellett 12 000 ciklus után is megőrizte kapacitásának 78,8%-át.
Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a cink–jód akkumulátorok élettartamának növelésére több hatékony módszer is létezik.
Önmagában a ciklusszám alapján azonban nem állapítható meg automatikusan, hogy az egyik megközelítés jobb a másiknál. Eltérnek a teszteléshez használt áramerősségek, az aktív anyag mennyisége, az elektródák kialakítása és az alkalmazott reakciók. Egy nagy áramerősséggel végzett hosszú távú vizsgálat nem feltétlenül hozza ugyanazt az eredményt lassabb töltésnél vagy nagyobb kapacitású cellában.
Az UCL megközelítésének fő erőssége ezért elsősorban az, hogy a jód négyelektronos reakcióját viszonylag stabil vizes elektrolittal ötvözi.
Felválthatják a cink–jód akkumulátorok a lítiumakkumulátorokat az elektromos autókban?
Az új akkumulátorkémiák fejlesztése fontos az autóipar számára, ez a tanulmány azonban egyelőre nem ad alapot arra, hogy forradalmi változást várjunk az elektromos autók akkumulátorainál.
Az elektromos autóknál kulcsfontosságú a nagy energiasűrűség: a lehető legtöbb energiát kell tárolni a lehető legkisebb tömegű és térfogatú akkumulátorcsomagban.
A vizes elektrolitú cinkakkumulátorok számára ez jelentős kihívás. Bár az új elektrolit segít jobban kihasználni a jód kapacitását, a kutatóknak még bizonyítaniuk kell, hogy a teljes akkumulátorrendszer energiasűrűsége felveheti a versenyt a mai elektromos autók lítiumion-akkumulátoraival.
Az akkumulátor tömegéről, töltési sebességéről, hőmérséklet-tűréséről és gyártási költségeiről sincs elegendő összehasonlítható adat.
Egyelőre a helyhez kötött energiatárolás sokkal reálisabb felhasználási terület.
A nap- és szélerőműveknél például az akkumulátor tömege nem olyan meghatározó, mint egy személyautóban. Fontosabb a költség, a biztonság, az élettartam, valamint az, hogy az akkumulátor éveken át elviselje az ismétlődő töltést és kisütést.
Ezen a területen a vizes elektrolitú akkumulátorok komoly versenytársai lehetnek a lítium-vas-foszfát, azaz LFP-akkumulátoroknak, amelyeket már széles körben használnak elektromos autókban és nagy energiatároló rendszerekben egyaránt.
Az LFP-technológia előnye a kiforrott gyártási lánc és a használat során már bizonyított működés. A cink–jód akkumulátorok lehetséges erőssége ezzel szemben a kisebb tűzveszéllyel járó vizes elektrolit és a potenciálisan olcsóbb anyagok használata.
Hogy mindez tényleges költségelőnyt jelent-e, az nagyrészt a gyártás volumenétől, a cellák energiasűrűségétől és a teljes tárolórendszer költségétől függ.
A következő kihívás: kilépni a laboratóriumból
A kutatást vezető Guanjie He, az UCL kémiaprofesszora a vizes elektrolitú akkumulátorok szélesebb körű elterjedése felé tett lépésnek tekinti az eredményeket.
A következő szakaszban nagyobb cellákat tesztelnek, és olyan körülmények között értékelik a teljesítményüket, amelyek hasonlítanak a valódi energiatároló rendszerekben tapasztalhatókhoz.
Ez többek között hosszabb távú vizsgálatokat, nagyobb mennyiségű aktív anyagot, valamint annak értékelését jelenti, hogyan viselkedik az elektrolit és az elektróda különböző üzemi körülmények között.
A kutatók azt is kimutatták, hogy ugyanez az elektrolitkémiai elv alumínium–jód akkumulátorokban is alkalmazható. Ez bővíti a lehetséges felhasználási területeket, de még nem jelenti azt, hogy az alumíniumalapú megközelítés készen áll a gyártásra.
A tanulmány legfontosabb következtetése tehát nem az, hogy már megtalálták a lítiumakkumulátorok közvetlen helyettesítőjét.
A kutatók ehelyett azt mutatták meg, hogyan tehet lehetővé az elektrolit molekuláris összetételének módosítása nagyobb energiatartalmú kémiai reakciót egy vizes elektrolitú akkumulátorban, miközben az továbbra is jól bírja a töltési-kisütési ciklusokat.
Ha mindez nagyobb, gazdaságilag is versenyképes akkumulátorrendszerekben is megvalósítható, a cink–jód technológia a jövőben hozzájárulhat a megújuló energia biztonságosabb és megfizethetőbb tárolásához.